A legutolsó harcos gondolatai II.

Volt egy álmom, a minap követtem el.
Határ nélküli hazámat lestem meg.
Nem érted, hogy én hogy értem,
pillanat és elregélem.

Erdély erdeit útlevél nélkül járhattam,
benne medvehagymát könnyen találtam,
friss patak vizében gázoltam,
papucsom a nyakamba lógattam.

Ködös kis Felvidéken,
írogatott Pázmány Péter,
Balassi Bálint is a húrokba csapott,
Mikszáth Kálmán egy országot kacagtatott.
Márai művei mai napig élnek,
drága kicsi Felvidékünk, hálásan nézlek.


Délvidéken;
Bácska, Bánság, Drávaszög,
Vajdaság és Muraköz.
Erős magyar végfalak,
Kiverték a török hadat!

A 13 járás Kárpátalján,
végül reád gondolnák.
Magas hegyek között
Lieb Mihály festegetett.
Munkácson született,
Majd át is keresztelkedett.

Szeretném, ha minden ember így tekintene rád,
értékes és nagy vagy Magyarország!
Sajnos, nem látják a fától az erdőt,
nekünk pedig elveszőben az erőnk.
Hiába mutogatjuk az értékeket;
hazánkba, a honfi nem lát már semmi szépet.

Felkapott Kalocsai és Matyó hímzések,
Csak az értékük számít, nem a szépsége.
Csak a pénz és a gazdagság,
Nem kellene senkinek sem a boldogság?!
Én gyengülök?! Vagy mind nálam erősebb...?!

Kifulladva, száraz torokkal, izomlázzal, kimerülten,
Üvöltöm, én - a gyenge;
Egy az Isten, egy a nemzet!

Csalódás II.

Van, hogy megismerünk valakit, azt hisszük, hogy egy életre szóló barátság kerekedik majd ki belőle. Kölcsönös szeretettel, tisztelettel, önzetlenséggel és bizalommal fordulhatsz hozzá és ő is hozzád. Aztán jön A változás; mint nyári forróságban a jégeső, mikor rádöbbensz, hogy a 'barátod' nem is így gondolja. Ha így gondolja, akkor is többet vár el tőled, mint te tőle. És hibásnak érzed magad, meg gondterheltnek, és okolod magad, és hibáztatod, és csalódott vagy... Meg úgy az egész megfordult benned, nem látod már a régi dolgokat, és bizonytalannak érzel mindent, ami hozzá kapcsolatos. 'Vajon azt, hogy számíthatok rá, azt komolyan gondolta, vagy csak azért mondta, mert jól hangzik, meg mert olyan 'barátos dolgokhoz' ez hozzá tartozik?! Kitudja...'
Mikor a legnagyobb szükség lenne A barátra, de nem tudod, nem akarod elmondani, hogy miért; csak szimplán jól esne a közelsége, és az, hogy meghallgasson, ha nem is a problémát, csak a gondolatmenetedet, akkor pont nincs sehol vagy pedig téged okol, hogy nem térsz a lényegre. Nem említettem a türelmet. Pedig arra mekkora szükség van egy-egy barátságnál vagy bármilyen kapcsolatnál.
De hát mindegy... én nem akarok 'kioktatni', csak mesélni ...

ÁloM

"Üvöltsön a szél!
Tomboljon a vihar!
Repítse messze az álmokat!
Tajtékos tenger,őrizd és óvjad 
Tántorgó,szegény fiatalt."

Nahát, miért nevetik ki azt az embert, aki mer egy picit álmodozni, remélni, hogy a vágya nem
sokára valóra válik. Persze azt mondják az idő leőrli a terveket és azok a semmibe vesznek, de
lehet, hogy az idő csak felerősíti; bátorságot adva a reménykedőnek, a bízónak, ahhoz, hogy
megvalósítsa elképzelését. Mindkettő lehetőség igaz lehet, valóra válhat. Szerinted?! Én nem
tudom eldönteni melyik az igaz. Most visszagondolva, velem csak olyan történt ami felerősített vágy volt. Például egy-egy nagy 'kis-felnőtt-kori-szerelem'. Sosem a kétségbe esés vagy a reménytelenség lökött vissza onnan, hanem az, hogy találkoztam egy sármosabbal, egy viccesebbel, egy vonzóbbal, egészen így volt az első nagy szerelemig, amiből kapcsolat is lett. Mert 8 hónapig vártam arra, hogy hozzám szóljon az a fiú, úgy, hogy randi gyanús legyen, hogy ne csak 1-1 mosoly legyen köztünk, hanem beszélgetés. Sokára, de kialakult.Másik példa meg a tetoválás. Ott már évekről beszélünk. 4-5 év alatt teljesen kirajzolódott a fejembe a minta, hogy hova, hogy mi, a forma, a szín. Minden.
    Fél éve forog a fejembe egy terv, amit nem tudok kiverni innen - tán nem is akarok. Ez a terv megvalósulása picit áthúzná minden eddigi , minden eddigi tervemet. Szeretnék horvátul megtanulni, mert szeretem azt a nyelvet, helyet, környezetet. Ha megtanultam, többször kijárnék, megpróbálnám a beilleszkedést. Majd szeretnék kimenni dolgozni nyaranta. Egy országgal se voltam még így - a hazámon kívül-, hogy ennyire vonzana. De a horvát tengerpart, a kagylók és  kavicsok a lábam alatt, a nap csókja a tengerével, a sötét fenyők, az út mentén, a hatalmas kőszirtek; egyszerűen imádom őket. A hatalmas hajók a Jadrolinija felirattal, amik vonzzák a tekintetedet, a kompon utazás 1-1 sziget között, a babérfák illata, füge fák termése, a levendula illat, a különböző színekben pompázó leander bokrok vonzzák az emberi szemet, és belefestik ezt az  ember szívébe, szemébe, fejébe. Nem is kell ennél több, pusztán a lelkesedés. Lelkesedés, az annyira vágyott dolgok iránt. Lehet, hogy soha nem fog megvalósulni, lehet, hogy soha többé nem fogok kijutni ebbe a gyönyörű országba, de a szívemben lakozik minden emlék, amit eddig belefestett, és azt onnan hígítóval se tudja kimosni senki. De én még reménykedek, remélek az álmaimban, nézhetnek bolondnak, akkor is hiszek bennük, benne, most éppen ebben. ...

PávA.

Szeretnék beszélni hozzád, csacsogni akkor is mikor nem lehet. Várni a reakciódat és látni az örömödet. Szeretnék bolond lenni boldogságból, szeretnék sírni a kacagástól.
     Szeretném, szeretem érezni a végleteket, akarom, akarom, hogy érezd azok jóságát és rosszságát. Nem tudhatod, melyik véglet a jó, míg át nem élted mindkettőt. Legyél fent,  és legyél lent.. Mikor fent vagy sikeres lehetsz és 'boldog', felnéznének rád az emberek... De vigyázz, mert megpörköl a napsugara és az ékes tollad hamuvá foszlad. Legyél lent, akkor megvetnek, megdobnak, kővel sújtanak, leköpnek, de te, tudni fogod, hogy nem érdemes feljutnod, elkerülsz egy bukást. A bukást, amitől annyian félnek. Te kiküszöbölnéd azt, amitől rettegnek ...
érted már?!
    megtehetsz bármit, de ne feledd,; hiába ülsz fent a trón tetején, egyszer úgyis lepottyansz, egyszer úgyis hamuvá leszel, úgyis megéget a nap, úgyis megkapod, amit kiharcoltál, ÚGYIS MEGKOPASZTANAK.

LovE

Szeretnél-e szeretni?! Én szeretnék szeretve szeretni.

tévedés.

Ha azt hiszed, hogy neked van a legszörnyűbb sorsod; neked; aki toporzékolsz, kiabálsz, hisztizel, panaszkodsz,na akkor kérdezd meg azt, aki csak egyszerűen csendben tűr.

Indulás!

Reggel szól az a fránya ébresztő. 'Jajj, neee, már ennyi az időő?!' - hatalmas ásítás és óriási nyújtózkodás. Kinyitom a szemem félve, bizonytalanul. De hiszen a mamáéknál aludtam! Kipattanok az ágyból akár egy bolha. 'Már nem is vagyok álmos',- jelentem ki elégedetten. ' Papa már biztosan vár.' - felkapom az első nadrágot ami az utamba esik, gyorsan póló és pulóver. S már nyitom is az ajtót ... hmm, megcsap a bundáskenyér illata... Kedvenc reggelim."Szia Mama! Már kész is a reggeli?! Miért nem szóltál, segítettem volna?!" Asztalhoz tessékel, leülök. 'Papa nem eszik?!' - ebben a pillanatban nyit be a konyhába.

- 'Szia Papa! Ugye megyünk sétálni?!'

- 'Persze, hogy megyünk. Jó reggelt! Lédi már itt vár az ajtó előtt. De előtte egyél szépen, mert csak délre érünk haza. Teát pedig tölts ebbe az üvegbe, ni!'

- 'Okés Papa. Lédinek vigyünk nasit?! Mert akkor nem eszem meg a kenyér szélét...'

- 'Te leány, elkényezteted azt a kutyát, ha minden kosztodat megosztod vele. Edd csak meg azt a puha kenyeret. Ha beeteted kedve se lesz jönni, te!'

- 'Jól van, akkor megeszem.'- betömöm a maradék kenyeret. - 'Mama köszi a reggelit, a teát  azt elviszem magunkkal.'

- 'Jól van, egészségedre. Jó utat, vigyázzatok egymásra!'

- 'Mama, ne aggódj, Lédi vigyáz ránk!' - és már csuktam is a bejáratiajtót.

Lédi valóban kint várt az ajtónál, s mikor meglátott, majd a nyakamba ugrott. Ott totyogott előttem, a mások oly' annyira büszke eb. 'Lédi, viszünk még almát a tea mellé, de neked is rakok még valami finomat és indulhatunk.'Lementem almáért a pincébe, majd kihoztam a táskámat beleraktam a tea mellé, persze Lédiről sem feledkeztem meg és szép adagot merítettem a halas kutyatápból, amit papa a mázsára helyezett még múlt reggel. Közben a kis fürge eb folyamatosan a nyomomban volt, várta, hogy megöleljem, vagy legalább azt mondjam, hogy 'Indulhatunk.' Elkiáltottam magam: 'Papa, mi készen vagyunk!' Papa már jött is a konyhából intett, hogy hozzam be még az újságot és tényleg elindulhatunk végre. Így is történt. Kifutottam a postaládához, kikaptam a napilapot, majd futás a teraszra. Odavetettem az asztalra és már futottam is a kertkapuhoz. Lédi és Papa már ott várt. Papa nyitotta a kaput, és Lédi is szaladt már egészen a kukoricás végéig. Mi sétáltunk utána, hátamon a zsákom. Elsétáltunk a gyümölcsfasor mellett, majd át a szőlősorokon, és ismét gyümölcsfasorok jöttek, majd a kukorica. Lédi ott várt már. 'Mehetsz.'- mondta neki papa, és a kutya ismét útnak eredt.

- 'Sípot elhoztad?'- néz rám kérdő tekintettel.

- 'Papa, azt látod; elfelejtettem.'

Ekkor kiemeli a kabátja felső zsebéből.

- 'Nem hoztad, mert én hoztam' - nevetett nagyot, én meg vele. Közben nyújtotta felém, elvettem és beakasztottam a nyakamba.

- 'Akár már használhatod is' - tette szóvá - 'Lédi már majdnem a temetőnél csatangol.'

- 'Oké.' - és akkor belefújtam. Lédi fülét hegyezte, hátranézett, sarkon fordult és rohant felénk. Pillanatok alatt mellettem volt. Leült mellém. Elkezdtem kotorászni a táskámban, izgatottan figyelte a mozdulataimat. Kivettem a tápos zacskót, ismerte már. Leült és várta, hogy kivegyem belőle a megérdemelt falatot.  Oda adtam, majd velünk sétált tovább. Majd  újra messzebb merészkedett újabb falatka reményében. Mi pedig csak beszélgettünk és beszélgettünk. Papa megmutatta mi az őz nyoma, mi a nyuszié, fácáné, ittam minden szavát, és hazaérve minden tudásommal kioktattam a mamát, és lerajzoltam neki, hogy tudja ő is. Büszke voltam magamra, hogy én is tudtam tanítani azt, amit a Papa tanított nekem. Csodás érzés fogott el minden ilyen alkalommal. 

Már vagy 2-3 órája sétáltunk.

- 'Nem fáradtál még el?!'

- 'De egy picit. Nézd a Lédi is szomjas.' - oda ment egy pocsolyához és abból akart inni. Magamhoz hívtam majd elindultunk visszafelé.
- 'Papa, játszunk szóláncot!'

- 'Megint?! Najólvan! Kezdjed!'
- 'Papa.'
- 'Tessék?!'
- 'Kezdtem.'
- 'Jaj, te, csintalan vagy megint!'

- 'A-val mondjál!'

- Asztal - ló- óra -ajtó -órás - sár - retek- kukorica- alma - anya - acél - liszt ...

Egészen addig folyt míg haza nem értünk. Lédi jóval előbb hazaért, mint mi, már a garázs árnyékában pihent mikor mi beléptünk a kertkapun. 

- 'Na, Papa, ma is jót sétáltunk.'
- 'Megyünk holnap is, ne aggódj. Menj segíts a mamának teríteni. Szólj, ha kész az ebéd.'

- 'Okés Papa' - és felfutottam a lépcső tetejére, onnan még visszamosolyogtam és löktem egy puszit felé.

Merre tartsak?

Csak néztem a mezőt. ( LINK) Zöldült a zsenge fű, virítottak a sárga gólyahírek, a lila szarkalábak. Pedig ritka a szarkaláb a mezőn; inkább a búzatábla szélén szokott meghúzódni. Most mégis megfért a piros pipacsok, a sárga gólyahírek között. Sáfrányok már nem virágzanak, pedig gyönyörűen virítottak sárga és fehér színükkel a domb oldalában. A legszebb; délelőttönként volt, mikor a nap felszárította apró kis szirmaikról az éjkirálynő könnyeit, és nem volt hova menekülni a kis növénynek, tűrnie kellett a nap tűző sugarát, hiszen sehol sem volt fa, mi megvédte volna a szárító sugaraktól.

Szeretek ilyenkor sétálni. Amolyan tisztaság érzés kap el. Úgy érzem, hogy mindenben ártatlan vagyok. Na, és persze nem az miatt érzem, mert valóban így van, hanem mert ez az ártatlan, szennyektől mentes kép azt festi rám, hogy én is makulátlan vagyok. Pedig messze nem így van. De hát senki sem tiszta, ha belép a 'felnőttek' világába. ... A gyermeki csintalanság, jajj, de kis aranyosak. Elég csak öcsémet nézni. Mennyi bosszúságot tud okozni egy-egy kis csintalansággal. Pedig ő még csak kóstolgatja az életet, hogy hogyan tud boldogulni ebben a szerencsétlen világban. .... Mert a mező tiszta, de ha visszatérek a civilizációhoz, újra magamra veszem a mocskot, és már nem is érzem magam patyolatnak. Mennyire függünk a környezet hatásaitól. Teljesen átvesszük a körülöttünk levő tárgyak ritmusát; Mezőn sétálva, andalogva nézelődök, nyugodt vagyok, mindenre odafigyelek; észreveszem, ha egy fecske röpül el előttem, még a pipacson levő sárga pillangót is messziről kiszúrom. Aztán ha visszatérek az emberek közé ... annyira figyelmetlenek vagyunk. Egy másik embert nem veszünk észre. Gyakran nem is köszönünk neki(k). Pedig mibe kerül egy köszönés?! Semmibe, sőt még a lelkünket is táplálhatja, hiszen melegséggel tölt el, ha foglalkozunk egy embertársunkkal.. nemde?! Köszönés, a köszöntés is törődésnek számít, hiszen mutatom vele, hogy nem érdektelen számomra az üdvözölt személy. ... Na, de mindegy, én nem akarok világot megváltani, csak mesélni.

Az egésZ.

Lábaid... egy élet hozzávalója. Amivel eljutsz mindenhova, amivel eléred minden elérhető célodat, amivel a barátaidhoz futsz, ami kell, ha a családdal akarsz kirándulni. Amivel utoléred a megbántott Kedvest, és amelyek segítségével elringatod a gyermeked...

Kezeid ... egy élet hozzávalója. Amivel gondozod a beteg anyád, amivel vizes rongyot teszel a homlokára, ha lázas. Amivel ölelsz, amivel ellöksz, amivel az ételt a szádba veszed, amivel virágot szakítasz a réten, amivel megműveled a földed, amivel aratod a termésed, és amivel ringatod a gyermeked...

Füleid ... egy élet hozzávalója. Amivel meghallod anyád panaszát, amivel érzékeled a rosszakarók minden szavát, amivel hallhatod a réti szellőt, a fecskék csicsergését, a harkályok munkáját, a gólya kelepelését, cinke 'cipőkérését', gyerekek fecsegését, amivel hallhatod a kacajokat, és ami segítségével tudod, hogy mikor kell ringatni a gyermekedet...

Szemeid ... egy élet hozzávalója. Amivel meglátod a bajokat, a kegyetlenséget, a rosszmájúságot, a furkálódásokat, az átveréseket. Amivel meglátod, hogy ki szeret, ki simogat meg és ölel magához, ki mosolyog rád, ki figyeli a tekinteted. Amivel érzékeled a színeket és amivel látod, hogy mikor kell ringatni a gyermekedet ...

Orrod ... egy élet hozzávalója. Amivel ha beleszívsz a tavaszi levegőbe, megnyugodsz. Amivel főzni tudsz, Amivel mindent megérzel, ami körülötted 'bűzlik' és ami facsarja az, hogy mikor van szüksége a gyermekednek segítségre... (- ne feledd! még fordítva is megtörténhet!)

Szavaid ... egy élet hozzávalója. Amivel elvarázsolsz, elkápráztatsz. Amivel családod tagjait gondozod, a barátaidat vigasztalod, haverokat kacagtatod, társadat nyugtatod. Amivel mesélsz, amivel kifejezel, amivel problémát oldasz meg, amivel vigasztalsz, amivel simogatsz, amivel igazán kifejezheted önmagad, amivel énekelsz, amivel altatod a gyermeked, ha az álomba bújna a külvilág mocska elöl.
A Szíved ... egy élet hozzávalója. Amivel annyiszor játszottak, darabokra törtek, majd összeszedted, ami tele van heggel, amit annyira féltesz. Vágyod, hogy valakivel cserélni tudj, arra vágysz, hogy valakivel egyszerre dobbanjon. Arra vágysz, hogy a gyermeked a te szívdobogásodat érezze, ha a melledre teszik pihenni. Amivel meg akarod nyugtatni, megmutatni neki, hogy amíg az ott benned mocorog, neki semmitől nem kell félned, mert Te vagy az Ő Anyukája, aki mindig vigyáz rá! (LINK)

Veled lennék ...

Veled lennék ...

Álmomban veled háltam.
Felhő volt az ágyam.
Csillagok voltak a lámpások,
Mik egész éjjel őrizték az álmod.

Válladra borultam és lestelek,
ahogyan erős tested pihent.

Könnyűek voltunk, akár a szél,
ami minden nap útra kél.
Mi is könnyen indultunk útra,
felszálltam veled egy hajóra;
Mit mindenki csak úgy hív; az Álmok-hajója.

~ KisNyilas

~ Részlet ~

Csak nézem a nyüzsgő embereket,

és ők csak mennek és

nem figyelnek.

Hol egy pillangóra,

hol egy szöcskére lépnek.

Én mind látom, 

de mozdulni nem tudok.

Csak itt vagyok.

P.P.S. I. B.B.S. - Pénz, Politika, Siker, Isten, Barátság, Butaság, Szerelem.

 Pénz és a siker valljuk be a mai világban eléggé összefügg. Valaki csak a pénz hiányban nem lesz sikeres.Mert nem tudja magát, "szegény" személyét megmutatni A Világnak. Remélem, hogy én soha nem fogok ilyen helyzetbe kerülni, mert én hajlamos vagyok arra, hogy túlzásba viszem a dolgokat, például az önsajnálatot. Azért azt is meg kell említenem, hogy X ember, a tehetség hiányában, pénz segítségével lehet sikeres. > ide tartoznának talán a celebek?! A tehetségkutató-showkban, gondolok itt a Megasztárra, Csillag születik -re, X faktorra... (vagy megemlíthetném a Való Világot is...) ... feltűnnek az emberek, táncolnak, énekelnek, előadják magukat, nagy a porverés körülöttük, majd némelyeknek, olyannak, akiknek nem lett támogatója, elvesznek és visszazuhannak közénk, hétköznapi emberek közé... Ők csak megnyalintják a sikert, de nem tudnak segítség nélkül sikeresek maradni.Átlépnék a Politikára...

    Politika?! Jajj, falra mászom attól mikor valaki azt mondja, hogy "engem nem érdekel a politika". Mi az, hogy nem érdekel?! Hát kérem szépen, attól függ az ember élete. Ha egy felnőtt mondja, akinek már van gyermeke, férje, illetve felesége, azért akadok ki... nem gondol a gyermekeire? Ha őt nem is érdekli, de azért legyen képben a dolgokkal, hogy a gyermekének melyik jövő lenne a szebb ...
    Ha pedig egy fiatal első-választó mondja ezt, még jobban kiakadok... én alig várom, hogy választhassak, hogy részt tudjak venni ebben a fontos dologban, de amilyen szerencsétlen vagyok, 21 évesen fogok először választani ... Ha egy nyugdíjas mondja, azt még megértem ... hagyjuk őt, már békén az ilyen témával. Oké, oké, hagyjuk. ... Nekem az a véleményem, hogy mindenkinek kell, hogy legyen véleménye erről. Mert  ez az emberek életéről szól, köztük az övéről, a mienkről, a tietekről, az önökéről... Ugrás az Istenre...

   
Hm, Isten?! 1993ban megkereszteltek, onnantól kezdve hinnem kell Istenben. Katolikus vallású vagyok.2003ban első áldozó lettem. Majd 2007ben bérmálkoztam is. Közel 20 oldalas anyagot kellett megtanulnom és ezt a bérmálkozás előtti napokban számon is kérték rajtunk keményen... Ezek alatt folyamatosan, minden vasárnap, megszakítás nélkül jártam templomba. Ha beteg voltam, vagy valami miatt kimaradt, akkor már hiányzott. Minden este imádkoztam a JóIstenhez, hogy szép napoknak nézzek elébe. De ez az egész csak 1 rövid ideig működött. Mert akkor egyre nehezebb korszaknak néztem elébe. Lehet, hogy azért mert akkor változtam a legtöbbet, igen, lehet, hogy a serdülés miatt lettek egyre kevésbé jó napjaim.Hiába imádkoztam, nem segített, hiába jártam gyónni, nem segített. Így eltávolodtam először a templomtól, majd a hittant tartó nénitől, majd a paptól, és bizony Istentől is. Most már csak Karácsonykor, Húsvétkor, Pünkösdkor járok templomba, de néha, még akkor sem. Erről nem szeretnék többet beszélni...

    Barátság...  Ahányszor volt legjobb barátom, mindig nagyot zuhantam, rájöttem, hogy nekem nem működik ez a 'legjobbbarátosdi'. Nekem vannak ismerőseim, közeli ismerőseim, és haverjaim... a legjobb barátom egyedül a szerelmem tud lenni.

    Szerelem... Szerelmes az ember... mit ér el vele... azt, hogy folyamatosan csalódik, küzd, kínlódik, néha boldog, sokat sír, sokszor érzi magatehetetlennek magát, és magányosnak, miközben ott van mellette A Társa.
 
    Butaság... Erről tuti mindenki ódákat tudna zengeni... Az emberi butaság, tudatlanság határtalan... és nem az amit egy kisgyerek produkál, hanem amit néhány felnőtt ember... Akik egymáson nevetnek, és közben elkövetik ugyan azon hibákat- és sorra buknak el a maguk szerencsétlensége miatt-, akik tudják mindig, hogy mit kell tenni, hova kell lépni, merre mennyit és a miértekre is tudják a választ... Ezek a nagyszerű emberek - valószínűleg - ... Na ezek a legbutábbak... Hogy miért?! Mert magukat akarják a legtapasztaltabbnak és a legokosabbnak mutatni. Holott alig van élet tapasztalatuk, mert erejük nincsen tapasztalni és problémákat megoldani. Csak az elmélet megy.



Most ezzel a pár sorral zárnék:

    "Hittel és emberséggel
    Első te, kit vállallak,
    Kit szívvel, szóval vallak
    És álmomba se csallak.
    Kit bántani nem hagynék,
    Kiért tán ölni tudnék,
    Te édes-kedves társam,
    Miféle szerződés ez?
    Micsoda Isten írta? "
        - Kaffka Margit- Litánia - 1916