ÁloM

"Üvöltsön a szél!
Tomboljon a vihar!
Repítse messze az álmokat!
Tajtékos tenger,őrizd és óvjad 
Tántorgó,szegény fiatalt."

Nahát, miért nevetik ki azt az embert, aki mer egy picit álmodozni, remélni, hogy a vágya nem
sokára valóra válik. Persze azt mondják az idő leőrli a terveket és azok a semmibe vesznek, de
lehet, hogy az idő csak felerősíti; bátorságot adva a reménykedőnek, a bízónak, ahhoz, hogy
megvalósítsa elképzelését. Mindkettő lehetőség igaz lehet, valóra válhat. Szerinted?! Én nem
tudom eldönteni melyik az igaz. Most visszagondolva, velem csak olyan történt ami felerősített vágy volt. Például egy-egy nagy 'kis-felnőtt-kori-szerelem'. Sosem a kétségbe esés vagy a reménytelenség lökött vissza onnan, hanem az, hogy találkoztam egy sármosabbal, egy viccesebbel, egy vonzóbbal, egészen így volt az első nagy szerelemig, amiből kapcsolat is lett. Mert 8 hónapig vártam arra, hogy hozzám szóljon az a fiú, úgy, hogy randi gyanús legyen, hogy ne csak 1-1 mosoly legyen köztünk, hanem beszélgetés. Sokára, de kialakult.Másik példa meg a tetoválás. Ott már évekről beszélünk. 4-5 év alatt teljesen kirajzolódott a fejembe a minta, hogy hova, hogy mi, a forma, a szín. Minden.
    Fél éve forog a fejembe egy terv, amit nem tudok kiverni innen - tán nem is akarok. Ez a terv megvalósulása picit áthúzná minden eddigi , minden eddigi tervemet. Szeretnék horvátul megtanulni, mert szeretem azt a nyelvet, helyet, környezetet. Ha megtanultam, többször kijárnék, megpróbálnám a beilleszkedést. Majd szeretnék kimenni dolgozni nyaranta. Egy országgal se voltam még így - a hazámon kívül-, hogy ennyire vonzana. De a horvát tengerpart, a kagylók és  kavicsok a lábam alatt, a nap csókja a tengerével, a sötét fenyők, az út mentén, a hatalmas kőszirtek; egyszerűen imádom őket. A hatalmas hajók a Jadrolinija felirattal, amik vonzzák a tekintetedet, a kompon utazás 1-1 sziget között, a babérfák illata, füge fák termése, a levendula illat, a különböző színekben pompázó leander bokrok vonzzák az emberi szemet, és belefestik ezt az  ember szívébe, szemébe, fejébe. Nem is kell ennél több, pusztán a lelkesedés. Lelkesedés, az annyira vágyott dolgok iránt. Lehet, hogy soha nem fog megvalósulni, lehet, hogy soha többé nem fogok kijutni ebbe a gyönyörű országba, de a szívemben lakozik minden emlék, amit eddig belefestett, és azt onnan hígítóval se tudja kimosni senki. De én még reménykedek, remélek az álmaimban, nézhetnek bolondnak, akkor is hiszek bennük, benne, most éppen ebben. ...