Indulás!

Reggel szól az a fránya ébresztő. 'Jajj, neee, már ennyi az időő?!' - hatalmas ásítás és óriási nyújtózkodás. Kinyitom a szemem félve, bizonytalanul. De hiszen a mamáéknál aludtam! Kipattanok az ágyból akár egy bolha. 'Már nem is vagyok álmos',- jelentem ki elégedetten. ' Papa már biztosan vár.' - felkapom az első nadrágot ami az utamba esik, gyorsan póló és pulóver. S már nyitom is az ajtót ... hmm, megcsap a bundáskenyér illata... Kedvenc reggelim."Szia Mama! Már kész is a reggeli?! Miért nem szóltál, segítettem volna?!" Asztalhoz tessékel, leülök. 'Papa nem eszik?!' - ebben a pillanatban nyit be a konyhába.

- 'Szia Papa! Ugye megyünk sétálni?!'

- 'Persze, hogy megyünk. Jó reggelt! Lédi már itt vár az ajtó előtt. De előtte egyél szépen, mert csak délre érünk haza. Teát pedig tölts ebbe az üvegbe, ni!'

- 'Okés Papa. Lédinek vigyünk nasit?! Mert akkor nem eszem meg a kenyér szélét...'

- 'Te leány, elkényezteted azt a kutyát, ha minden kosztodat megosztod vele. Edd csak meg azt a puha kenyeret. Ha beeteted kedve se lesz jönni, te!'

- 'Jól van, akkor megeszem.'- betömöm a maradék kenyeret. - 'Mama köszi a reggelit, a teát  azt elviszem magunkkal.'

- 'Jól van, egészségedre. Jó utat, vigyázzatok egymásra!'

- 'Mama, ne aggódj, Lédi vigyáz ránk!' - és már csuktam is a bejáratiajtót.

Lédi valóban kint várt az ajtónál, s mikor meglátott, majd a nyakamba ugrott. Ott totyogott előttem, a mások oly' annyira büszke eb. 'Lédi, viszünk még almát a tea mellé, de neked is rakok még valami finomat és indulhatunk.'Lementem almáért a pincébe, majd kihoztam a táskámat beleraktam a tea mellé, persze Lédiről sem feledkeztem meg és szép adagot merítettem a halas kutyatápból, amit papa a mázsára helyezett még múlt reggel. Közben a kis fürge eb folyamatosan a nyomomban volt, várta, hogy megöleljem, vagy legalább azt mondjam, hogy 'Indulhatunk.' Elkiáltottam magam: 'Papa, mi készen vagyunk!' Papa már jött is a konyhából intett, hogy hozzam be még az újságot és tényleg elindulhatunk végre. Így is történt. Kifutottam a postaládához, kikaptam a napilapot, majd futás a teraszra. Odavetettem az asztalra és már futottam is a kertkapuhoz. Lédi és Papa már ott várt. Papa nyitotta a kaput, és Lédi is szaladt már egészen a kukoricás végéig. Mi sétáltunk utána, hátamon a zsákom. Elsétáltunk a gyümölcsfasor mellett, majd át a szőlősorokon, és ismét gyümölcsfasorok jöttek, majd a kukorica. Lédi ott várt már. 'Mehetsz.'- mondta neki papa, és a kutya ismét útnak eredt.

- 'Sípot elhoztad?'- néz rám kérdő tekintettel.

- 'Papa, azt látod; elfelejtettem.'

Ekkor kiemeli a kabátja felső zsebéből.

- 'Nem hoztad, mert én hoztam' - nevetett nagyot, én meg vele. Közben nyújtotta felém, elvettem és beakasztottam a nyakamba.

- 'Akár már használhatod is' - tette szóvá - 'Lédi már majdnem a temetőnél csatangol.'

- 'Oké.' - és akkor belefújtam. Lédi fülét hegyezte, hátranézett, sarkon fordult és rohant felénk. Pillanatok alatt mellettem volt. Leült mellém. Elkezdtem kotorászni a táskámban, izgatottan figyelte a mozdulataimat. Kivettem a tápos zacskót, ismerte már. Leült és várta, hogy kivegyem belőle a megérdemelt falatot.  Oda adtam, majd velünk sétált tovább. Majd  újra messzebb merészkedett újabb falatka reményében. Mi pedig csak beszélgettünk és beszélgettünk. Papa megmutatta mi az őz nyoma, mi a nyuszié, fácáné, ittam minden szavát, és hazaérve minden tudásommal kioktattam a mamát, és lerajzoltam neki, hogy tudja ő is. Büszke voltam magamra, hogy én is tudtam tanítani azt, amit a Papa tanított nekem. Csodás érzés fogott el minden ilyen alkalommal. 

Már vagy 2-3 órája sétáltunk.

- 'Nem fáradtál még el?!'

- 'De egy picit. Nézd a Lédi is szomjas.' - oda ment egy pocsolyához és abból akart inni. Magamhoz hívtam majd elindultunk visszafelé.
- 'Papa, játszunk szóláncot!'

- 'Megint?! Najólvan! Kezdjed!'
- 'Papa.'
- 'Tessék?!'
- 'Kezdtem.'
- 'Jaj, te, csintalan vagy megint!'

- 'A-val mondjál!'

- Asztal - ló- óra -ajtó -órás - sár - retek- kukorica- alma - anya - acél - liszt ...

Egészen addig folyt míg haza nem értünk. Lédi jóval előbb hazaért, mint mi, már a garázs árnyékában pihent mikor mi beléptünk a kertkapun. 

- 'Na, Papa, ma is jót sétáltunk.'
- 'Megyünk holnap is, ne aggódj. Menj segíts a mamának teríteni. Szólj, ha kész az ebéd.'

- 'Okés Papa' - és felfutottam a lépcső tetejére, onnan még visszamosolyogtam és löktem egy puszit felé.