Merre tartsak?

Csak néztem a mezőt. ( LINK) Zöldült a zsenge fű, virítottak a sárga gólyahírek, a lila szarkalábak. Pedig ritka a szarkaláb a mezőn; inkább a búzatábla szélén szokott meghúzódni. Most mégis megfért a piros pipacsok, a sárga gólyahírek között. Sáfrányok már nem virágzanak, pedig gyönyörűen virítottak sárga és fehér színükkel a domb oldalában. A legszebb; délelőttönként volt, mikor a nap felszárította apró kis szirmaikról az éjkirálynő könnyeit, és nem volt hova menekülni a kis növénynek, tűrnie kellett a nap tűző sugarát, hiszen sehol sem volt fa, mi megvédte volna a szárító sugaraktól.

Szeretek ilyenkor sétálni. Amolyan tisztaság érzés kap el. Úgy érzem, hogy mindenben ártatlan vagyok. Na, és persze nem az miatt érzem, mert valóban így van, hanem mert ez az ártatlan, szennyektől mentes kép azt festi rám, hogy én is makulátlan vagyok. Pedig messze nem így van. De hát senki sem tiszta, ha belép a 'felnőttek' világába. ... A gyermeki csintalanság, jajj, de kis aranyosak. Elég csak öcsémet nézni. Mennyi bosszúságot tud okozni egy-egy kis csintalansággal. Pedig ő még csak kóstolgatja az életet, hogy hogyan tud boldogulni ebben a szerencsétlen világban. .... Mert a mező tiszta, de ha visszatérek a civilizációhoz, újra magamra veszem a mocskot, és már nem is érzem magam patyolatnak. Mennyire függünk a környezet hatásaitól. Teljesen átvesszük a körülöttünk levő tárgyak ritmusát; Mezőn sétálva, andalogva nézelődök, nyugodt vagyok, mindenre odafigyelek; észreveszem, ha egy fecske röpül el előttem, még a pipacson levő sárga pillangót is messziről kiszúrom. Aztán ha visszatérek az emberek közé ... annyira figyelmetlenek vagyunk. Egy másik embert nem veszünk észre. Gyakran nem is köszönünk neki(k). Pedig mibe kerül egy köszönés?! Semmibe, sőt még a lelkünket is táplálhatja, hiszen melegséggel tölt el, ha foglalkozunk egy embertársunkkal.. nemde?! Köszönés, a köszöntés is törődésnek számít, hiszen mutatom vele, hogy nem érdektelen számomra az üdvözölt személy. ... Na, de mindegy, én nem akarok világot megváltani, csak mesélni.