Kisfiú a tóparton...

 ... várt. Nem tudni mire. Csak ott ült és szorgalmasan várakozott. Tekingetett jobbra, balra, ide oda, fel, le. Előtte a víztükör hullámzott. Bele-bele pottyant egy-egy nyárfalevél és a levél meghullámoztatta a sima víztükröt. Potty-potty. Lágyan fújt a szél. De azt is érzékelte a víz, fodrozódott.  A Kisfiú nézett. Meredt előre. Várt. Tekingetett. Kereste az embereket. De egyedül volt. Magányosan. Csendben. Bánatban. Ki tudja, hogy mi történt a kis-sráccal. Lehet, hogy valaki ígéretet tett neki, hogy oda megy a partra? Lehet, hogy kacsázáshoz várt társat? Lehet, hogy csak unalmas volt egyedül köveket dobálni a vízbe, és várt valakit. Vagy állatokat akart lesni csendben, magányosan?! Áááh, kétlem. Inkább várt. Biztosan várt. Lassan felállt. Úgy nézte a vizet. De semmi nem változott. Hátra lépett egyet.