A legutolsó harcos gondolatai II.

Volt egy álmom, a minap követtem el.
Határ nélküli hazámat lestem meg.
Nem érted, hogy én hogy értem,
pillanat és elregélem.

Erdély erdeit útlevél nélkül járhattam,
benne medvehagymát könnyen találtam,
friss patak vizében gázoltam,
papucsom a nyakamba lógattam.

Ködös kis Felvidéken,
írogatott Pázmány Péter,
Balassi Bálint is a húrokba csapott,
Mikszáth Kálmán egy országot kacagtatott.
Márai művei mai napig élnek,
drága kicsi Felvidékünk, hálásan nézlek.


Délvidéken;
Bácska, Bánság, Drávaszög,
Vajdaság és Muraköz.
Erős magyar végfalak,
Kiverték a török hadat!

A 13 járás Kárpátalján,
végül reád gondolnák.
Magas hegyek között
Lieb Mihály festegetett.
Munkácson született,
Majd át is keresztelkedett.

Szeretném, ha minden ember így tekintene rád,
értékes és nagy vagy Magyarország!
Sajnos, nem látják a fától az erdőt,
nekünk pedig elveszőben az erőnk.
Hiába mutogatjuk az értékeket;
hazánkba, a honfi nem lát már semmi szépet.

Felkapott Kalocsai és Matyó hímzések,
Csak az értékük számít, nem a szépsége.
Csak a pénz és a gazdagság,
Nem kellene senkinek sem a boldogság?!
Én gyengülök?! Vagy mind nálam erősebb...?!

Kifulladva, száraz torokkal, izomlázzal, kimerülten,
Üvöltöm, én - a gyenge;
Egy az Isten, egy a nemzet!

Csalódás II.

Van, hogy megismerünk valakit, azt hisszük, hogy egy életre szóló barátság kerekedik majd ki belőle. Kölcsönös szeretettel, tisztelettel, önzetlenséggel és bizalommal fordulhatsz hozzá és ő is hozzád. Aztán jön A változás; mint nyári forróságban a jégeső, mikor rádöbbensz, hogy a 'barátod' nem is így gondolja. Ha így gondolja, akkor is többet vár el tőled, mint te tőle. És hibásnak érzed magad, meg gondterheltnek, és okolod magad, és hibáztatod, és csalódott vagy... Meg úgy az egész megfordult benned, nem látod már a régi dolgokat, és bizonytalannak érzel mindent, ami hozzá kapcsolatos. 'Vajon azt, hogy számíthatok rá, azt komolyan gondolta, vagy csak azért mondta, mert jól hangzik, meg mert olyan 'barátos dolgokhoz' ez hozzá tartozik?! Kitudja...'
Mikor a legnagyobb szükség lenne A barátra, de nem tudod, nem akarod elmondani, hogy miért; csak szimplán jól esne a közelsége, és az, hogy meghallgasson, ha nem is a problémát, csak a gondolatmenetedet, akkor pont nincs sehol vagy pedig téged okol, hogy nem térsz a lényegre. Nem említettem a türelmet. Pedig arra mekkora szükség van egy-egy barátságnál vagy bármilyen kapcsolatnál.
De hát mindegy... én nem akarok 'kioktatni', csak mesélni ...

ÁloM

"Üvöltsön a szél!
Tomboljon a vihar!
Repítse messze az álmokat!
Tajtékos tenger,őrizd és óvjad 
Tántorgó,szegény fiatalt."

Nahát, miért nevetik ki azt az embert, aki mer egy picit álmodozni, remélni, hogy a vágya nem
sokára valóra válik. Persze azt mondják az idő leőrli a terveket és azok a semmibe vesznek, de
lehet, hogy az idő csak felerősíti; bátorságot adva a reménykedőnek, a bízónak, ahhoz, hogy
megvalósítsa elképzelését. Mindkettő lehetőség igaz lehet, valóra válhat. Szerinted?! Én nem
tudom eldönteni melyik az igaz. Most visszagondolva, velem csak olyan történt ami felerősített vágy volt. Például egy-egy nagy 'kis-felnőtt-kori-szerelem'. Sosem a kétségbe esés vagy a reménytelenség lökött vissza onnan, hanem az, hogy találkoztam egy sármosabbal, egy viccesebbel, egy vonzóbbal, egészen így volt az első nagy szerelemig, amiből kapcsolat is lett. Mert 8 hónapig vártam arra, hogy hozzám szóljon az a fiú, úgy, hogy randi gyanús legyen, hogy ne csak 1-1 mosoly legyen köztünk, hanem beszélgetés. Sokára, de kialakult.Másik példa meg a tetoválás. Ott már évekről beszélünk. 4-5 év alatt teljesen kirajzolódott a fejembe a minta, hogy hova, hogy mi, a forma, a szín. Minden.
    Fél éve forog a fejembe egy terv, amit nem tudok kiverni innen - tán nem is akarok. Ez a terv megvalósulása picit áthúzná minden eddigi , minden eddigi tervemet. Szeretnék horvátul megtanulni, mert szeretem azt a nyelvet, helyet, környezetet. Ha megtanultam, többször kijárnék, megpróbálnám a beilleszkedést. Majd szeretnék kimenni dolgozni nyaranta. Egy országgal se voltam még így - a hazámon kívül-, hogy ennyire vonzana. De a horvát tengerpart, a kagylók és  kavicsok a lábam alatt, a nap csókja a tengerével, a sötét fenyők, az út mentén, a hatalmas kőszirtek; egyszerűen imádom őket. A hatalmas hajók a Jadrolinija felirattal, amik vonzzák a tekintetedet, a kompon utazás 1-1 sziget között, a babérfák illata, füge fák termése, a levendula illat, a különböző színekben pompázó leander bokrok vonzzák az emberi szemet, és belefestik ezt az  ember szívébe, szemébe, fejébe. Nem is kell ennél több, pusztán a lelkesedés. Lelkesedés, az annyira vágyott dolgok iránt. Lehet, hogy soha nem fog megvalósulni, lehet, hogy soha többé nem fogok kijutni ebbe a gyönyörű országba, de a szívemben lakozik minden emlék, amit eddig belefestett, és azt onnan hígítóval se tudja kimosni senki. De én még reménykedek, remélek az álmaimban, nézhetnek bolondnak, akkor is hiszek bennük, benne, most éppen ebben. ...

PávA.

Szeretnék beszélni hozzád, csacsogni akkor is mikor nem lehet. Várni a reakciódat és látni az örömödet. Szeretnék bolond lenni boldogságból, szeretnék sírni a kacagástól.
     Szeretném, szeretem érezni a végleteket, akarom, akarom, hogy érezd azok jóságát és rosszságát. Nem tudhatod, melyik véglet a jó, míg át nem élted mindkettőt. Legyél fent,  és legyél lent.. Mikor fent vagy sikeres lehetsz és 'boldog', felnéznének rád az emberek... De vigyázz, mert megpörköl a napsugara és az ékes tollad hamuvá foszlad. Legyél lent, akkor megvetnek, megdobnak, kővel sújtanak, leköpnek, de te, tudni fogod, hogy nem érdemes feljutnod, elkerülsz egy bukást. A bukást, amitől annyian félnek. Te kiküszöbölnéd azt, amitől rettegnek ...
érted már?!
    megtehetsz bármit, de ne feledd,; hiába ülsz fent a trón tetején, egyszer úgyis lepottyansz, egyszer úgyis hamuvá leszel, úgyis megéget a nap, úgyis megkapod, amit kiharcoltál, ÚGYIS MEGKOPASZTANAK.

LovE

Szeretnél-e szeretni?! Én szeretnék szeretve szeretni.

tévedés.

Ha azt hiszed, hogy neked van a legszörnyűbb sorsod; neked; aki toporzékolsz, kiabálsz, hisztizel, panaszkodsz,na akkor kérdezd meg azt, aki csak egyszerűen csendben tűr.