°˘~`merengés°˘~`

Nahát, ma megint szépen engedtem magam felbosszantani. pedig tényleg semmi közöm már a dologhoz. És mondhatnám azt, hogy lesz*rom magasról, vékonyan, ahogy kell az ilyen "nem-törődöm-típusú-embereket". Csak olyan nehéz, felfogni nekem a dolgokat, hogy valakiknek, ezt a "basszuk át a másikat" -dolgot hobbi szinten sikerül űzni. Valaki, akiben régen ... (rég volt, tán igaz se volt) ...bíztam. Az az ember így teljesen hülyének néz És nem is foglalkozik azzal, hogy hiába nincs már közünk egymáshoz, nem bántja meg pici, (enélkül is) törékeny lelkemet. De basszus mit várok tőle. Ha cseppet is fontos maradtam volna neki, akkor annak is örülne, hogy én jól érzem magam  Karcsival és boldog vagyok, mikor vele lehetek. De ezt sem érti meg. és azt sem, hogy köztünk már nem lesz semmi, nem képes elfogadni. Jó, rendben küzdjön értem. De csak magában, és ne hozza, és nyújtsa ezt nekem, és sajnálom, ha idáig tápláltam benne a reményt és így hitegettem. Nem akartam. egyszerűen nem akartam, hogy rossz legyen neki, hogy teljesen mellőznie kelljen engem. De ahogy nyújtottam a kisujjam, kellett az egész karom. Gyenge voltam. Mondhatni, mindig engedtem a dolgoknak. Segítettem amiben tudtam. Csakhogy Ő ezt félre értette. tudtam, hogy nem fogunk tudni elválni békességben, mert ennyire értetlen. Tudtam, hogy veszekedés lesz. Tudtam, hogy az én kiborulásom fog véget vetni a köztünk levő kapcsoknak. Így alakult. Ma kiborultam. Töröltem mindenhonnan, ahol csak eltud érni. Ma nálam betelt a pohár.

_________________________________________________________________

Persze vannak kik segítenek. Mindig akad valaki. Napközben Anya és Karcsi. Nagyon sokat segítettek. Aztán Kittihez mentem, segítettem neki matekozni, eltelt a kínos délután így egészen gyorsan. Beszéltem még este 2x Karcsival telefonon. Nagyon jól esett. <3 Aztán Este rám írt Norbi. 1000 éve beszéltünk. Hiányzott már. Zenéket hallgattunk és a jövőről is beszéltünk.

Nagyon várom a pénteket. Kíváncsi vagyok, hogy hogyan fog elsülni ez a Garay-bálos dolog. Jó lesz egy kis lazítás már. Fáradt vagyok. Semmi buli nem volt. Nem mehettem el koncertre sem. Ami nagy szívfájdalmam volt.

Ma sokat gondolkoztam. Így az egész életemen. Ma nagyon bennem volt, hogy az első cél a szemem előtt az az "óvónénisdi". Nagyon szeretnék az lenni. Második félévben nagyon bele fogok húzni, hogy jó pontjaim legyenek és, hogy felvegyenek a suliba. Nagyon szeretném. Ez az 1ik álmom. 

A másik álmom. nem rajtam múlik. És igazából semmi közöm sincs hozzá. hiszen nem tartozik nekem..., vagy nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg..., nem függ tőlem..., de nem akarom, hogy a Karcsi megint Angliába menjen. Mesélte, hogy tavasszal lehetséges. Én ezt nem akarom. Szeretném, ha itt maradna, és nem menekülne el messze.

Ezen agyalok, hogy végre valaki megint közel került hozzám, és lehet, hogy nem is marad velem/nekem sokáig. Önző vagyok. Ez van. Boldog szeretnék lenni. Csak 1 kicsit. De baszhatom az álmaim a kis-buzi-Sors mindig közbe szól, és mindig áthúzza az én számításaimat. Szinte már hozzá szoktam. Köszi Sors. Igen kedves vagy velem.

Na ezt a szófosást amit most levágtam ebben a félórában. és kb. ez csak 5 percnyi agyalás terméke. Mi lenne, ha minden kuszaságot látnátok a fejembe. { akkor:  "KAOSZ" lenne :-) }

Fáj a szívem. Baszakodik. Belülről nyom. Torkomban gombóc, de nem sírhatok. Csendet kérnek! Az angyalaim is megmondták, hogy béke legyen a lelkemben. De nem működik. Valaki mindig felrúgja. Amíg pozitív csalódást okoznak addig nem gond. De mostanság eléggé átcsapott a negatív csalódás ... elbillent a mérleg serpenyője. Már csak 1-2 ember tud nekem pozitív dolgokat nyújtani. kérlek ne rontsátok el. Így is kezdek lelkileg senki lenni. Lassan már csak fizikai létem van. Segítsetek!

KisNyilas voltam. 

2011. január 15. 21.56