" ... ismét ugyan akkor éreztem szorítást a torkomban. És ismét annál a résznél kapott el a sírás.
Nem is sírtam. Csak a könnyeim folytak. Elérzékenyültem?! Eszembe jut az a kép és ismét elkap, de most már a sírás. A fáknál, fasornál sétálnak. Mintha nagymama sétálna az unokával.... mindeközben férj és feleség.... ( Benjamin Button különös élete)
Annyira hiányzik a Papám! Nem tudom feldolgozni, hogy nincs többé. Nem megy. .. és ez a rész a filmben ... a kisgyermekkoromra emlékeztet az én múltamra és bele nyúlik a jövőmbe. Az én gyermekem már nem fogja megtudni, hogy milyen nagyszerű ember volt a Papám és, hogy mennyire szerettem...és szeretem. Én vele sétáltam a fasornál. ... és mondta el, hogy melyik fa, gomba és lábnyom milyen és kié. És csak mesélt és mesélt.
Talán ezért ennél a résznél érzem rosszul magam. Ma már 2x sírtam. Nem tudom mi van velem. Nem érzem jól magam. Boldog és boldogtalan vagyok 1xre. Félek, hogy 1x hülyeséget fogok tenni, mikor ilyen állapotba kerülök, és azért is, hogy tettemmel másoknak is fájdalmat okozok. Szándék nélkül.
Mindig tervezek a jövőre, hogy legyen miért élnem, de csak a közeljövőre.( ami biztosan elérhető...) Hónapokra, évekre előre sohasem, mert csalódnék.
Hiányzik a papám, én találkozni akarok vele és megölelni, puszit adni a borostás arcára és érezni a borszagú leheletét. Zsíros kenyeret enni kovászos uborkával és leégni a dinnyeszedés közben, barackot szedni a gyümölcsösben vagy akármi más, csak had lássam a Papám!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése