A legutolsó harcos gondolatai I.

Íme, megleltem hazámat.

Itthon vagyok, ez az otthonom. 

Alföld vidéke, hol messze látok,

dombok ölelte Balaton.

Íme itthon vagyok, de lám;

mi lett a dombok vörös aranyával,

hova lett a bokor, fa, virág?!

Eltűnt minden, csak gyárakat

lát az emberi szem szerte.

Balaton?! Ez lennél te?!

Hiszen nádas ölelt körbe,

s köztük a vízen vitorlás pihent.

Most szállodák ölelte pocsolya vagy,

alig van valami medredbe.

Zala folyó, halaid merre rejted?!

Hiszen régen a töltésre felállva láttam őket.

Tisza partja?! Elfogyott holtágak.

Már semmi sem dobja fel a tájat.

Csak füves puszta, s gyárüzem.

Csak emberek és fény körülöttem.

Tele van az ország,

én mégis magányos vagyok.

Nincs meg semmi múltbéli dolog.

Minden rossz, minden más,

minden csupa változás.

Zsámbéki templomunk;

romjaid semmibe vesztek,

a mostaniakat már nem érdekled.

Hollókő, ki emlékszik már rád,

feledésbe merültél, rég elfeledett hazád.

2011. február 17. 

-KisNyilas9323


utószó:

"Miért szép mégis ez az ország nekünk?

Amiért az édesanya szép a gyermek szemében:

hogy az övé,

s hogy egyetlen.

E táj dajkál és fölnevel,

anyanyelvet ad, megtanít beszélni

Ez a föld a mi szülőföldünk:

"egy kis világ maga!" "