Akkor és most.

Szétrágott lábtörlők, kajásedények, vizesbödönök, szalmával kitömött zoknibaba szanaszét az udvaron ... minden reggel mást pakoltál széjjel... Kiásott rózsatő, tulipánhagymák a kutyaól előtt ... megsárgult nádfű ... hmm... sose tudtuk mire ébredünk... azóta felnőttél, hű társam lettél. Ha kinyílik a kapu, csak a sövényig mész póráz nélkül, mert tudod, hogy tovább nem szabad. Kertbe nem kólészol el a szomszéd berkeibe, leülsz a sárgabarackfa tövébe, megvárod, hogy megteljen a borsós-vödör. Szeretlek, nagyon, és nélküled el sem tudom képzelni a napjaim. 9 éve vagyunk együtt, ha rád nézek tudod mit gondolok és ha rám nézel tudom, hogy mit szeretnél. Egy igaz barát vagy, akire az ember bármikor számíthat. Szeretem mikor lenyalod a könnyeim, meg azt is, ha elalszom a hintaágyban és arra kelek, hogy már megint fent a lábad a hasamon. Szeretem neked eldobni a labdát és imádom nézni az örömöd mikor szaladsz vele vissza. Szeretem hallgatni, ahogy harapod a vizet ivás közben és mindig elkap a nevetés, ahogy az udvar közepén küzdesz a velőscsonttal egy-egy vasárnapi húsleves után. Mikor hazafelé gyalogolok már a kapuban vársz, és ha elmegyek otthonról hangos tutulásodat a szomszéd utca végén is hallom. Szeretem hallgatni mikor egy egy nyári délután a hűvösbe fekve horkolsz.Mindent szeretek, ami hozzád tartozik. Hiszen a barátok is feltétel nélkül elfogadják egymást. Nálunk miért működne ez máshogy?! 

Hirtelen.

Hirtelen.

Angyalbőrbe bújt ördög
csiklandozza a talpam,
hogy mindig arra lépjek,
amerre a baj van.
Örökké üzenget
kecsegtető szavával,
csak most, csak most az egyszer;
nem bánod meg kislányka.
Egyszer-egyszer, ezredszer;
mindig bele-bele lépek,
nem változik meg a lényem,
örökké így élek.
Vonzom a rosszat, a gonoszat, a rútat,
Vonzom a kéjeset, a búsat.
A kedvesség, öröm van hogy elkerül,
de az elismerés gyakran révbe küld.
Van aki dicsér és öröm vele a perc,
de legtöbbször mégis csak a pech.

Köszönöm a kedves szavakat,
az elismerő dalokat,
de attól tartok;
ha valaha előre is lépek, valaki majd visszatart.



KisNyilas9323

Akinek egy kicsit megdobban a szíve,
ha hallja, hogy "Csonka-ország",
az gyújtson egy gyertyát.
Ha nem érez semmit oda bent,
sajnálom őt, mert ő idegen.
Idegen a maga földjén,
 

KisNyilas

 

A kövek megmaradnak a patak medrében. A vìz mindet hűtlenül megcsókolja, majd tovább áll. Többé sosem találkoznak már, a kő pedig, csak vár és vár...

KisNyilas.

MOST.

Most élsz, most döntesz, a választás a tied. Ha elszalasztod, senki mást nem okolhatsz, csak magadat. Ne feledd; a ma egy múló dolog, a holnap úgyszintén, a tegnapot pedig ne is emlegesd. ;) -

ilyen lenne?

Csak te maradj meg nekem...

... itt vagy velem most is. és éreztelek, hogy létezel, hogy lépdelsz mellettem. észrevetted, ha könny csordul a szemembe, kezedet a vállaimra tetted, emlegetted - minden rendben lesz - minden megjavul. mivel te mondtad, neked elhittem. ha kellett minden nap elmondtad, csak azért, hogy higgyek magamba. mert benned mindig tudtam. valahogy a legeslegelejétől sikerült. miért nem mondtam magamnak? ugyan! végén még elhittem volna magamnak is, és mellőzted volna a biztató öleléseket. jól érzem magam, ha megölelsz, ha hozzám érsz, ha magadhoz húzol. melegség jár át és tudom, hogy valamennyire otthon lehetek a te ölelésedben is. nem akartam magamnak hinni. ezek az érintések kellenek ahhoz, hogy felkeljek és túléljem a napokat. kellenek a gondolataid, hogy tudom néha rám gondolsz. olyankor nem vagyok szerencsétlen megy minden, mint a karikacsapás - ha annyira nem is, de mégis jobban, mint az erőd nélkül. nem kell nagy dolog, csak az, hogy érezzem a közelséged. érdekes... hiába vagy kilométerekre tőlem, olyan mintha mellettem lennél, de nem tudom miért. olyan mintha valamennyire össze lennénk kapcsolva. ilyen egy igazi barátság. ugye ilyen?! hiányzol.

 

nem kell más, csak a szavaid, csak egy-egy érintés, ha nem is a leggyengébb, de tőled van és én kapom. szavaid simogatnak, szemeid megnyugtatnak. KÖSZÖNÖM. nem tudom mi lenne velem nélküled.

KisNyilas9323

A legutolsó harcos gondolatai II.

Volt egy álmom, a minap követtem el.
Határ nélküli hazámat lestem meg.
Nem érted, hogy én hogy értem,
pillanat és elregélem.

Erdély erdeit útlevél nélkül járhattam,
benne medvehagymát könnyen találtam,
friss patak vizében gázoltam,
papucsom a nyakamba lógattam.

Ködös kis Felvidéken,
írogatott Pázmány Péter,
Balassi Bálint is a húrokba csapott,
Mikszáth Kálmán egy országot kacagtatott.
Márai művei mai napig élnek,
drága kicsi Felvidékünk, hálásan nézlek.


Délvidéken;
Bácska, Bánság, Drávaszög,
Vajdaság és Muraköz.
Erős magyar végfalak,
Kiverték a török hadat!

A 13 járás Kárpátalján,
végül reád gondolnák.
Magas hegyek között
Lieb Mihály festegetett.
Munkácson született,
Majd át is keresztelkedett.

Szeretném, ha minden ember így tekintene rád,
értékes és nagy vagy Magyarország!
Sajnos, nem látják a fától az erdőt,
nekünk pedig elveszőben az erőnk.
Hiába mutogatjuk az értékeket;
hazánkba, a honfi nem lát már semmi szépet.

Felkapott Kalocsai és Matyó hímzések,
Csak az értékük számít, nem a szépsége.
Csak a pénz és a gazdagság,
Nem kellene senkinek sem a boldogság?!
Én gyengülök?! Vagy mind nálam erősebb...?!

Kifulladva, száraz torokkal, izomlázzal, kimerülten,
Üvöltöm, én - a gyenge;
Egy az Isten, egy a nemzet!